Felkerestem az országgyűlési és helyi képviselőmet (egy személyben) egy levéllel. A levél természetesen a gratuláció mellett feladatokkal is megbízta a képviselő urat. A válasz nem késlekedett sokáig. Persze hamar munka,... olyan amilyen... És itt most következzék a válasz "...Az új testület és annak bizottságainak megalakulásáig további lehetőséggel nem bírok az ügyben.
2.) Polgármester úrnak jeleztem a fogadóórákon személyes jelenlétének hiányát kifogásoló jelzéseket.Intézkedési jogom az ügyben nincs, ezt nem is ígértem.
3.) A segélyek felhasználásával kapcsolatos kérdésére a város jegyzője tud pontos felvilágosítást adni."
Nincs joga, lehetősége, és pontos felvilágosításért én menjek. ha akarok valamit tudni.
Hát kedves képviselő úr, az ön feladata, és lehetősége, hogy mindent elkövessen a választóinak legpontosabb tájékoztatása érdekében. A jegyző feladata, hogy Önt tájékoztassa. Megnyugatom, Képviselő Úr, én utána fogok menni. Aztán szembesülünk majd azzal, hogy Önt is megillette volna a válaszadás. Nem fogom hagyni, hogy minden egyes kérdést lepasszoljon, és jogosulatlanságra hivatkozással tereljen.
Minden levelet és választ nyilvánosságra hozok, hiszen ehhez jogom van. Ön a saját levelét a választójának írja, ezért pedig az is nyilvános.
Na hát akkor a levél tartalmáról a válasz tükrében.
1. Az ügy kicsit bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. 75 aláírással ellátott igénybejelentést kapott a képviselő úr, amely kéri az azonnali intézkedést. Nem gazdasági elemzést kér, hanem intézkedést, A vizsgálathoz szívesen rendelkezésre bocsátunk a szakértőknek néhányszor 195 Ft-ot, hogy maguk tapasztalják meg a közlekedési nehézséget.
2. Lakossági fórumon kérdés volt (melyet nem én tettem fel, pedig megtehettem volna), hogy a polgármester miért nem vesz részt a polgármesteri fogadó órákon. A válasz úgy hangzott akkor: "Tudom sokan mondták már nekem, és én igérem, elmondom polgármester úrnak az erre irányuló igényüket. Megkérem, hogy lehetőség szerint vegyen részt a fogadónapokon." Erre tett igéretet, de mivel a polgármester és közte valami egyéb függőségi viszony lehet, ezért ma már nem kéri csak a jogosultságára hivatkozik, ahelyett, hogy azt mondaná el mit választolt a polgármester a jelzésére. A tájékoztatás a feladata, nem a magyarázkodás.
3. Polgármester úr a ciklust lezárandó készített egy beszámolót, amely tartalmában és írásbeli képében is hagy kifogásolni valót maga után, de a lényeget tekintve ebben az évben ehhez fogok néhány kérdést feltenni a képviselő úrnak. Mindjárt az első 2009-ben 65 millió (remélem helyes az összeg hiszen sokszor keveredik a dolgozatban a millió milliárd és az ezer fogalma) forintnyi összeg maradványként szerepel a szociális segélyek sorban. Kiváncsi voltam, merre ez az összeg. Ez ügyben a jegyzőt kell keresni, aki gondolom majd azzal fog terelni, hogy ő csak szeptember 1-én vette át feladatait, és még várakozzunk egy kicsit...
Ügyes! Csak nem kielégítő. Ezért aztán fogalmazom a következő 3 pontot.
Annak eredményességéről szintén kis eszmefuttatásban számolok majd be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése