Néhány napja első osztályos gyerekek szüleivel beszélgettem. És mint tudjuk a gyereknek mindig igaza van. Ezért aztán érdemes figyelni rájuk. Az egyik anyuka meséli milyen lelkesen tért haza a gyerek minden nap, mutatva kis füzetét: Anya rókát kaptam, rókát kaptam! És mivel a gyermeki lelkesedés oly magával ragadó az anyuka is hitte, hogy milyen jó minden a gyerek körül. Mígnem összefutott a tanító nénivel és beszélgetésbe elegyedtek. Kiderült, hogy a kisfiú mennyire szereti a rókát, az iskolában pedig a róka a rossz viselkedés értékelésének jele. Természetesen kompromisszumos megoldás született tanító és szülő között, de ez egy másik történet. Mindössze azért meséltem el, hogy miért is gondolkoztam el azóta a színek és fogalmak kapcsolódásán.
Maradjunk az iskolánál. a Piros pont, csillag a jó jelzése, a zöld a gyengécske, a fekete pedig a különösen rossz. A nem ebben a környezetben szocializálódott ember számára szinte érthetetlen ez a logika. Piros a jelzőlámpa akkor ez jó, mehetek. Vagy most nem mehetek. Mi van a zöldnél, mehetek, nem mehetek? És aztán nem beszéltünk piros csillag vörös csillag fogalmakról.
De ha már politika, újra egy gyerekszáj történet. Internetes oldalakat böngésztem és olvasni nem tudó gyerekem megkérdezte mit csinálok. Mire bátran mondtam: olvasok. A gyerek a legtermészetesebb módon válaszolta: Ezt ne olvasd ez piros/narancssárga (mindenki válasszon kedvére) alapon van, az biztos hazudik. Nem értettem aztán később a buszról plakátokat nézegetve a gyermek egy városi elöljáróra mutatott, és azt mondta látod megmondtam, ott a szín alatta, ez a hazudós. Ugye milyen egyszerű, és mégis hogy elbagatelizáljuk a színek jelentőségét. Egyszerű szocializációs kérdés mit minek tekintünk. A világ színes, hiszen így lenne mindenki számára láthatóan szép. Aztán kiemelünk színeket és fogalmakat társítunk hozzá. Ettől érzelmi töltést kap a szín, ami önmagában szép, taszítóvá, vagy lélekmelengetővé válik.
Szeretek pirosban járni. akkor most kommunista vagyok. De a múltkorában beleszerettem egy narancssárga kord nadrágba és pulóverbe, akkor most fideszes vagyok. Imádok fekete fehérben járni, mitöbb nagyon kedvelem a mellényes kombinációt, ezzel aztán végképp elásom magam? És képzeljék, van egy blúzom amit kifejezetten szeretek gyönyörű kék madarakkal. Óh, micsoda fertő! Azért még néhány összevissza darab a ruhatáramból: kedvelek egy sárga blúzt melyen fekete, fehér, és rozsdás gemkapcsok tündökölnek. És mily meglepő a legkedvesebb ruháim a farmer minden változatban szoknya, nadrág, blúz, mellény, ruha, blézer. Szóval egy igen színes mondhatnám hippi-szerű figura lehetnék. Hát nagy tévedés! Szeretem a szépet, melyet sokan úgy gondolhatnának értem is. Nincsenek besulykolt esztétikai szabványok a fejemben, és azt sem tudom biztosan, hogy mi a divat, mi a trendi. Aszerint öltözöm, hogy miben érzem jól magam, és mi illik a társadalmi szabályok szerint, amit persze megint vagy tudok, vagy nem. Nem járok olyan körökbe a hol nem érzem jól magam, mert a viselkedésük más, és nem a ruházatuk. Szeretem a szépet, és tudom meg is találom. (már ha az ár és a szépség közt van bárminemű korreláció)
A lakásom mindig színes sok a kép, a polcok tele. Rendetlenség és a színek teljes kavalkádja mindenütt. Az asztalomon mindig papír halmazok, számlák, könyvek, újságok. Olvasottan, olvasatlanul. Aztán betér egy ismerősöm, feng-shui szakértő, és jajveszékelve hagyja el a szobámat. "Hogy tudsz így élni?, Hát ezért nincs munkahelyed!" Korhol és ígéri rendet és harmóniát teremt körülöttem. Eltelt néhány nap. Rend és nyugalom uralja a szobámat. Az állásinterjú ideje következik. De hol vannak a bizonyítványaim, hol a kézzel írt önéletrajz? Széttúrom a szobát, és megtalálok végre mindent. Persze már késő, szóval nem indulok sehová, mert ideges vagyok és már nem is érdekel az egész. Mit nekem feng-shui, az én életemben mindent a pillanat ural. Így jutottam el a színektől az időig. Most aztán lehet kritizálni, mondani, irogass csak, azzal is megy az idő. Közben kivilágosodott, és zöld lett a kert, és vár a piros ruhák mosása. Milyen hétköznapi, milyen unalmas. Ó dehogy. Ébred a gyerek. És tele piros pöttyökkel. Jókat nevetünk, pedig milyen is a bárányhimlő. Egyrészről (bárány) kedves és aranyos, másrészről (himlő) sötét és fájdalommal teli. Mi pedig bekenjük a piros foltokat fehér ecsetelővel és remekül szórakozunk, mertboldoggá mindannyiunkat, hogy együtt lehetünk. "Anya, te mindenből viccet csinálsz!" - mondja és kacag tovább....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése